Európa nagy részén a tetőbevilágítók csak az 1700-as évek közepén jelentek meg, amikor az üveggyártás fejlődése viszonylag olcsó volt, és megfelelő méretű üveglapokat bocsátottak rendelkezésünkre. A tetőbevilágítóknál előnyben részesítették a nagy üvegtáblákat.

Tetőbevilágító a legjobb áron vár minden kedves érdeklődőt, tehát keressen fel minket bátran és megtalálhatja a tetőbevilágítás minden részletét ezért megéri ide látogatni. A tetővilágítás legkorábbi és legegyszerűbb formája a cseréptető helyett üveglap volt. Ennek az volt az előnye, hogy viszonylag olcsó volt, de nem volt könnyen tisztítható, nehezen javítható volt, ha eltört, és nem lehetett kinyitni, hogy szellőzést biztosítson. Következésképpen ezt a tetővilágítási formát elsősorban másodlagos vagy mezőgazdasági épületekben használták. Úgy tűnik, hogy a hazai építészetben használt legkorábbi nyitható tetőbevilágítók fakeretűek, ólomborításúak voltak fa szegéllyel és egy (szintén ólomborítású) nyíló tokkal, amely minden oldalról lógott a járdaszegélyen. Az üveg alsó szélét vázmentesen hagyták, hogy az esővíz gyorsan lefolyhasson a tetővilágításról. Az ilyen típusú tetőbevilágítók még mindig megtalálhatók néhány lakóépületben, általában egy oldalsó vagy hátsó emelkedés körül elrejtve olyan helyen, ahol a tetőbevilágító építészetileg nem kívánatos vagy fizikailag problémás lenne.

A tetőbevilágítók csak a 19. század végén váltak általánossá a hétköznapi házakban, részben azért, mert a jövedéki adó, amelyet a 18. század közepén az üvegre kivetettek. Az adók 1845-ös eltörlését követően, amely egybeesett az üveggyártás számos technológiai fejlesztésével, azonnali és drámai változás következett be a bevilágítás megjelenésében az üvegezési rácsok eltávolításával, és a tetőbevilágítók kevésbé észrevehető növekedésével, amelyek funkcionális szükségletek maradtak. További részletekért nézzen be a ctw.hu weboldalra.